Kis bajor gyöngyszem igényeseknek –
BMW 700 LS

BMW 700 LSA második világháború után Németországban a BMW gyár is romokban hevert. Az újjáépítés után nagy autók készültek a gyárban (BMW 326, majd 501, 502, 507, 508 típusok). Bár nagyon szép autók voltak, jóval kevesebbet sikerült eladni belőlük a vártnál – az előállításuk költsége és a kereskedelmi áruk is magas volt. A gyár ezután törpeautókat kezdett előállítani: egy 1950-es évekbeli olasz kisautó, az Isetta szolgált alapjául a BMW Isetta típusnak. A modellt 1955 és 1962 között gyártották 250 és 300 cm³-as motorokkal, kétüléses, kabinszerű karosszériával, amelybe egyetlen ajtón keresztül lehetett beszállni: ez a karosszéria elején helyezkedett el, és magába foglalta a szélvédőt is. A típus viszonylag sikeres volt, más nyugat-európai országokba is jutott bőven. A gyár fölött továbbra is a válság réme lebegett, de a típus bevezetésével nyertek némi időt.

A BMW Isettának idővel egyre több konkurenssel kellett szembenéznie (Messerschmitt Kabinroller; Goggomobil; Lloyd Alexander). 1957 decemberétől elkezdték gyártani a BMW 600-as modellt, amely hasonlított az Isettára, de már háromajtós, négyüléses karosszériája volt és a lökettérfogat 585 cm³-ra nőtt. Erőforrásul a BMW R50 motorkerékpár némileg módosított motorja szolgált. Az Isetta és a 600 – annak ellenére, hogy az Isettából már több talált gazdára – nem vívták ki a gyárnak a piacon a döntő áttörést, így a cég felett megkongatták a vészharangot: 1959-ben szó volt arról, hogy a Daimler-Benz felvásárolja a BMW-t.

A 700-as típus tervei már 1958 januárjában elkészültek: Wolfgang Denzel és Giovanni Michelotti voltak a tervezők. A prototípus 1958 júniusában készült el. Elsőként az 1959-es Frankfurti Motorkiállításon mutatták be az autót, és 1959 decemberétől került a szalonokba. A kiállítás után rögtön 25000 rendelés érkezett a 700s típusra: a típus sikere egyértelművé vált és a gyár is kezdett kilábalni a válságból. A 600-as modell gyártása befejeződött, 34813 db-ot szereltek össze a típusból.

BMW 700 LS

1960 áprilisában már napi 155 autó készült a 700-as modellből. A motor a BMW R67-es motorkerékpárból származott; a gépkocsi farában helyezték el. Az alapváltozat (700s) 30 LE-s volt (22 kW); készült coupé karosszériás változat is ugyanekkora teljesítménnyel (BMW700C). Még ebben az évben megjelent a sportváltozat (700 Sport), amelynek motorja 40 LE-s (30 kW) volt. 1963-tól a sportváltozatot 700 CS néven forgalmazták. 1960-ban a kabrióváltozat is megjelent, amelyhez a stuttgarti Baur cég készítette a karosszériát. A kabrióváltozat szintén 40 LE-s volt. 1960 szeptemberétől félautomata erőátvitellel (Saxomat) is lehetett rendelni a típust.

A következő változat, a 700 l1962-ben került a szalonokba: ennek hossza 16 cm-rel nőtt a korábbi típusokhoz képest. Az ennél is gazdagabb felszereltségű változat, a 700 LS 1963-tól volt kapható (1962 tavaszán mutatták be).[1] 1963 februárjában az alapváltozat teljesítményét 32 LE-re (24 kW) növelték. A típuscsalád utolsó variánsát, a 700 LS Coupét 1964-től gyártották, a Sport erőforrásával szerelve (ez a típus legritkább változata).

A gyártás 1965 novemberében fejeződött be, ezzel együtt hosszú időre megszűnt a kisautók gyártása is a BMW berkein belül. (Legközelebb 2002-ben, a Minivel kerültek vissza ismét – addigra az angol MINI márkanév beleolvadt a BMW-be. Szerencse, hogy ezt Sir Alec Issigonis már nem érte meg…) Rátértek az 1500 és 1800, majd az 1600 és 2000 típusok

Az NSZK-ban az 1960-as években több autóversenyző használta ezt a típust a különböző versenyszériákban. 1960-ban Hans Stuck is a 700-as típussal versenyzett a német hegyi bajnokságon. 1960-ban H. Stuck és Sepp Grieger a hockenheimi 12 órás versenyen saját kategóriájukban győzelmet arattak a típussal. Walter Schneider és Leo Levine az 1960-as nürburgringi 6 órás túraautóversenyen szintén győzelmet arattak. Jacky Ickx és hubert Hahne is versenyeztek BMW 700s-sel.

A 700-as típus alapjaira készült a 700 RS versenyautó, amely nyitott, könnyített súlyú, áramvonalas karosszériával készült. Dupla vezérműtengelyes, OHC vezérlésű motorja 70 LE-t (51 kW) teljesített. Hans Stuck versenyzőként további sikereket ért el a 700 RS-sel.

BMW 700 LS

Magyarországra csak néhány példány került a típusból (700c, 700l és 700 LS), főleg magánimport útján. Az Autó-Motor 1964. július 21-i számának címlapján is szerepel egy BMW700. Akép az autósok és motorosok első országos találkozóján készült Visegrádon, ahol ügyességi vetélkedőt is rendeztek. Az autósok 850 cm³-ig terjedő kategóriájában az 1. helyezett (Járicz István) és a 3. helyezett (Czike János) is BMW tulajdonosa volt. Manapság a típus különböző változataiból maximum 20-25 db lehet az országban, többnyire romos, felújításra szoruló állapotban. Egy OT-rendszámos kabrióról és egy OT-rendszámos 700 LS Coupéról tudok; a kabrió a legutóbbi pécsi veteránjármű-találkozón is jelen volt (ld. mellékelt fotók). Nemrég Sopronban is felfedeztem egy 700 LS-t, ami már évek óta állt ugyanazon a helyen, erősen felújításra várva. Ez egy utolsó évjáratú 700 LS, amelyet Magyarországon 1973-ban helyeztek forgalomba IH 00-14 rendszámmal. Bár az autó állapota szinte reménytelen, egy soproni veterános úgy döntött, belevág a felújításába, így reméljük, az autó megmenekül az enyészettől – bár ehhez még egy vagy két donorautóra szerintem szüksége lesz. Ennek az autónak az az előnye, hogy vannak magyar papírjai.

A márkának ez a típusa is a minőséget, a sportosságot és az eleganciát képviselte a saját korában, persze a saját 700 köbcentijéhez mérten. Ma már Németországban is státusszimbólumot birtokol az, akinek ilyen kocsija van. Formaterve, igényes kidolgozása és a megfelelő időben történt ,,bevetés” minden dicséretet megérdemel. Igazi örömautó. Persze nem azoknak, akik Ferrarira, Lamborghinire vagy akár egy BMW 635-re vágynak. Hanem azoknak, akik szeretik azokat a kis hengerűrtartalmú autókat, ahol az igényesség a részletekben lakozik.

 

Gyártó: Bayerische Motorenwerke, AG.

München, NSZK

Gyártási időszak: 1959-1965

Gyártott darabszám:

700s (Saloon): 154 557 (700s, l és LS típusokkal összesen)

700c, CS (Coupé): 31 062; ebből 1730 LS Coupé

700 Convertible (kabrió): 2592

Összesen: 188 211 db

 

Műszaki adatok

Motor: kéthengeres, boxer

Furat:78 mm

Löket:73 mm

Hengerűrtartalom: 697 cm³

Kompresszióviszony: 7,5:1

Teljesítmény: 32 LE

Benzin oktánszám: 74

Ferdén függő szelepek 80 fokos V alakban, nyomórúddal és himbával, középen fekvő vezérműtengely fogaskerékhajtással, főtengely és hajtókarok tűgörgős csapágyakkal, könnyűfém hengerfej.

Solex PCI esőáramú porlasztó, gyorsítószivattyúval, száraz légszűrő, mechanikus tüzelőanyag-szivattyú.

Üzemanyagtartály mérete:33 l (ebből5 l tartalék)

Bosch 12V automatikus röpsúlyos előgyújtás-szabályozó. Akkumulátor 12V, 24 Aó. Léghűtés ventillátorral.

Hátsókerék-hajtás, farmotor, egytárcsás, száraz tengelykapcsoló. Négyfokozatú sebességváltó, valamennyi fokozat szinkronizálva, kapcsolókar középen.

Önhordó karosszéria, elöl független kerékfelfüggesztés, kettős vezetőkarral és csavarrugókkal. Hátul független kerékfelfüggesztés, gumibetétes, háromszög alakú hosszanti vezetőkarokkal és csavarrugókkal. Elöl-hátul dobfékek.

 

Méretek:

Tengelytáv:2228 mm

Nyomtáv elöl:1270 mm

hátul:1200 mm

Szabad magasság:110 mm

Fordulási sugár: 5,12 m

Kétajtós, ötüléses karosszéria.

Teljes hossz:3860 mm

Szélesség:1480 mm

Magasság:1360 mm

Száraz súly:670 kg

Üzemkész súly:692 kg

Megengedett legnagyobb összsúly:1050 kg

 

Menetteljesítmények:

Legnagyobb sebesség:120 km/h

Üzemanyag-fogyasztás: 6-9 l/100km

 

Felhasznált irodalom: Liener György: Autótípusok 1964. Budapest, Műszaki Könyvkiadó, 1964.

www.otbmw.eoldal.hu (2012. március 12.)

Műszaki adatok forrása: Liener György: Autótípusok 1964. Budapest, Műszaki Könyvkiadó, 1964. 235. o.

A cikk az en.wikipedia.org/wiki/BMW_700 szócikk fordításán alapul.

 

N. A.



[1] Liener György: Autótípusok 1964. Budapest, Műszaki Könyvkiadó, 1964. 235. o.

 

Kategória: BMW  Cimkék: ,  Szóljon hozzá